A fogágybetegségről


A fogágybetegségről legtöbben a fogkrémreklámokból hallunk először. Általános igazság, hogy az emberek nagyon kevéssé tudatosak erre a krónikus gyulladásos betegségre, annak ellenére, hogy a felnőtt- és időskori fogvesztések túlnyomó többségét a fogágybetegség, más néven parodontitis okozza.

A fogágybetegség a fogak tartószerkezetének gyulladásos megbetegedését jelenti, melyet a szájüregben elszaporodó baktériumok okoznak. A fogakon, az ínyszéleknél felhalmozódott lepedék és fogkő a melegágya ezeknek a kórokozóknak, melyek kezdetben az íny gyulladását okozzák, előrehaladottabb esetben pedig a fogak körül kialakuló tasakokon keresztül a fogágyra is átterjednek.

Rendelőnkben nem ritka, hogy már előrehaladott állapotában találkozunk először a betegséggel, hiszen a kezdeti tünetek nem rontják súlyos mértékben az életminőséget, a páciensek inkább csak bosszantó kellemetlenségként tekintenek rájuk, nem is sejtve, hogy mi rejtőzhet a hátterükben.

  • Vérző fogíny, rendszerint fogmosáskor jelentkezik.
  • Kellemetlen lehelet.
  • Duzzadt, érzékeny fogíny, melynek színe az egészséges halványrózsaszín helyett pirosassá változik.
  • Az íny visszahúzódása a fognyakakról, mély tasakok kialakulása.
  • A fogak kisebb vagy nagyobb mértékben mozgathatóvá válnak.

A betegség kialakulásának számos kiváltó oka lehet, ráadásul sok esetben egynél több ok is fennáll a már kialakult betegségek mögött. A teljesség igénye nélkül:

  • Nem kielégítő szájhigiénia
  • Dohányzás
  • Nagy mértékű alkoholfogyasztás
  • Legyengült immunrendszer

A fogágybetegésg kialakulását elősegítő tényezők között meg kell említenünk a várandósságot....

A kezeletlen fogágybetegség a kellemetlen tünetek mellett előrehaladottabb állapotban a fogakat tartó csontszövet fokozatos pusztulásához, sorvadásához vezet. Ennek következményeként a fogak először enyhén, majd fokozottan mobilissá válnak, a folyamat végén pedig kihullanak. Mindemellett a tartós gyulladásos állapot a szervezet egészére is hat, szövődményeként szív- és érrendszeri megbetegedések is felléphetnek.

A betegséget legegyszerűbben rendszeres fogorvosi kontrollokon való részvétellel, és a professzionális dentálhigiéniai kezelések igénybevételével előzhetjük meg. Fontos szerepe van a megelőzésnek és a rizikófaktorok csökkentése, mint például a dohányzás, egészségtelen táplálkozás mellőzése és a stressz minimalizálása.

A már kialakult betegséget parodontológiai kezelésekkel meg lehet állítani. Első lépésben hagyományos fogkőeltávolítást és polírozást végzünk, a pácienst pedig alaposan ellátjuk az otthoni fogápoláshoz szükséges instrukciókkal, melyek alakulását a vizitek alkalmával szigorúan figyelemmel kísérjük. Ezt követően parodontológiai zárt- vagy nyitott küret elvégzésével tehetünk a legtöbbet a gyulladás megfékezéséért, melyet gyakran egészítünk ki antibiotikum-terápiával. A kezeléseket sok páciens esetében néhány havonta meg kell ismételni a teljesen gyulladásmentes állapot eléréséig.

A fogágybetegség által okozott ínyvisszahúzódás és csontveszteség azonban nem gyógyul meg spontán: ezek további sebészi kezeléseket igényelnek.